FSR-Hungary FSR-Hungary FSR-Hungary
FSR-Hungary
2,4 GHz-es vevő hűtése

A 2,4 GHz-es rendszerek térhódítása nem hagyott hidegen
engem sem.
Én is áttértem a Jeti Duplex rendszerére. Az első úsztatásom vége felé azonban
már történt egy két kétségbe ejtő visszajelzés, vagyis a vevőm nem kapott jelet.
Persze azt, hogy ez miért volt nem tudtam, de nem volt egy felemelő érzés így
nekivágni az Alföld Kupának.
A versenyen az első előfutamban a futam vége felé már egyre
többször csipogott az adóm jelezve, hogy nincs kapcsolat az adó és a vevő
között. Azért sikerült szerencsésen befejeznem a futamot, de nem hagyott
nyugodni a dolog.
Eszeltünk, hogy mitől lehet, de attól többre nem jutottunk, hogy a Jeti az nem
jó csak a Futaba.
Én egy repülős példán okulva arra gondoltam, hogy melegszik a rádiótérben a vevő
és ez okozza a hibát.
Ez az eset az volt, hogy Kis Tibi barátom egy leszállás után már gurult be a
boxba, amikor a gáz egy magasabb fordulaton megállt és a modell egy rádiós
ládában állt meg. Szerencsére nem lett más baj mint az, hogy a légcsavar
eltörött. A gépen nem működött semmi!
Szabó Gyuri műhelyében elkezdtek agyalni, hogy mi okozhatta a hibát. Elkezdték
melegíteni a vevőt és annak környékét, miközben folyamatosan ellenőrizték
lézeres hőmérővel a vevőt. Ahogy elérte a vevő az 54 Co-ot, a
rendszer leállt és a kihülésig nem is akart működni. Utána tökéletesen ment
minden!
Tehát bebizonyosodott az amit a manual ír, hogy a működési tartomány -10 és +55
között van.
Erre emlékezve gondoltam, hogy papírtörölgetővel védem a vevőt a Nap és a
rezócső melegétől.
A döntő előtt eldobtuk a modellt, de már abban a körben is csipogott a felső
bólyánál. Ez nem jött be!
A rádiópróbánál nem tudtuk bekapcsolni a vevőt. Én egy Emcotec mágnes kapcsolót
használok, amelyben található még egy feszültség szabályzó is. (6 cella 5,9 V
feszültségre állítva a szabályzó.)
B...meg! Beszart a kapcsoló!
Tibi barátom nem adja fel olyan gyorsan mint én, mondta, hogy nézzük meg,
hátha.......
A vége egy új akkupack lett és a rendszer csipogás nélkül működött végig.
Itthon szétszedtem az egész cuccot és ellenőriztem az akkut is.
Egy feszültségmérőt kötöttem rá, majd elkezdtem mozgatni, tekergetni. És meglett
a hiba!!!
A 7,4 V leesett 3,8-ra majd nulla és ezen belül minden érték ami lehetséges. A
cellák között lévő egyik fül forrasztása átment érintkezőbe, de inkább
ellenállásba. Így a modell fordulóiban az akkupack mozgása feszültség esést
okozott. A vevőre nem jutott elég feszültség, így nem tudott kommunikálni az
adóval.
Hiba megtalálva, kapcsoló jó, Jeti Duplex System jó, az akkupack szintén jó
lett! Hurrá!!!!!

De a kisördög ott motoszkált bennem, hiszen a magas hőmérséklet miatt volt már
hiba az ilyen rendszerben.
Úgy döntöttem készítek egy vízzel hűtött hűtőbordát, amellyel a vevőt próbálom
megvédeni a túlmelegedéstől. Az is tény, hogy a 35 és 40 MHz-es rendszerek nem érzékenyek ennyire a melegedésre.
(Még egy gondolat ide. A rádióteret a hajó alja nem hűti komolyan a Nap és a rezócső melege ellen, mivel a rádiótérben a levegő mozgása minimális, de inkább nulla.)


Marógépen elkészítettem a képen látható formában és beépítettem a modellbe.
















FSR-Hungary
Copyright © 2009 fsr-hungary.hu
Webdesign: Kapócs Gábor, Email: gabba84 (kukac) gmail (pont) com